2013. január 5., szombat

Mélypont

Ezer éve nem írtam, nem jelentkeztem. Ennek oka, hogy nagyon nem vagyok békében önmagammal. A menstruációs ciklusom és a hold fázisai is rettenetesen kihatnak rám, én meg ezt rosszul viselem, és nem tudtam mostanában ellenállni a csábításoknak.

Az elmúlt időszak súlyingadozásai:
December 25-én: 93,7kg (éjjel megjött)
December 28-án: 97,7kg (ekkor jöttünk haza anyóséktól)
Január 2-án: 98,5kg (ekkor már túl a szülinapomon is)
Ekkor majdnem leszédültem a mérlegről. Mára már 94,9kg voltam, úgyhogy bízom abban, hogy ami könnyen jött, könnyen is megy. Megfogadtam, hogy amíg nem kezdődik 8-assal a súlyom, addig szó sem lehet semmilyen ruhanemű vásárlásáról. Maximum szoknyában járok, azok jobban bírják a súlyváltozást.

Az elmúlt 1-2 hónapban valahogy nem vagyok kibékülve önmagammal. Tudom, hogy fogytam már 55kg-t, és most már nem megy olyan tempóval, és azt is, hogy a leglátványosabb fogyáson már túl vagyok, hiszen 58-as méretről 46-48-asra fogytam. Innen, még 10-15kg-t akarok fogyni, ami 2 méretet jelent, ha mázlim van, akkor 3-at. Míg az elején (na, jó, nem a legelején, de 25kg leadása után már igen) rendszeresen megdicsértek az utcán ismerősök, hogy milyen sokat fogytam, ez mostanra ha nem is szűnt meg teljesen, de lényegesen kevesebb, mint mondjuk 1 évvel ezelőtt. Míg az elején két havonta új nadrágot kellett vennem, most már ez sincs, hiszen ha jobb hónapom van, akkor fogyok 1,5kg-t, és méretet kb 7kg-nként váltok. Így ez most 4-5 havonta jön elő.

Hiába tudom elméletileg, hogy mennyit fogytam, hiába látom az induló súlyommal a képeket, a tükörbe nézve azt látom, hogy a hasam továbbra is nagy, tele van csíkokkal, és bár lógni minimálisan lóg csak a bőr, azért középen, alul ráncos kicsit a hasam. A melleimen azt érzem, hogy eltűntek, amiért persze mindenki hülyének néz, hiszen most 85G-s melltartót hordok. Azért az is tény, hogy a G-s már kicsit nagy. Ma felpróbáltam egy 85F-est, az még kicsi. De 110H-sból indultam, ahhoz képest már egész lapos vagyok. És nincs mit szépíteni a dolgon, üres tejeszacsik lettek a melleim helyén. Tudom, elmehetnék plasztikáztatni, de egyrészt még fogyni akarok, másrészt szeretnék még egy gyereket (és őt szoptatni is szeretném), harmadrészt annyira rettegek még a tűtől is, hogy szike alá csak akkor fekszem, ha az életmentő.

Ruha ügyben ott tartok, hogy hiába hordok farmerből 46-ost, harisnyanadrágból vannak fazonok, márkák, amikből az XL-es sem jön fel rám.

Valószínűleg az sem ápolta meg a lelkemet, hogy még szeptemberben beleszerettem egy kabátba a Vögelében. A 46-os pont jó rám. Gyönyörű, piros szövetkabát, kapucnival és cipzárral. Olyan, amit elegáns ruhához is, de farmerhoz is fel lehet venni. Szeptember óta visszajárok megnézni, felpróbálni. Akkor még a 48-as volt jó rám, ma már a 46-os pont jó. De teljes áron 28000Ft. Most akciósan 14000Ft. Ennyit nem fogok kiadni egy kabátra, amit jó eséllyel most márciusig tudok még hordani, hiszen jövő télre remélhetőleg már túl nagy lesz rám. Átmeneti méretű kabátra nem adok ki ennyi pénzt. De attól még a szerelem az szerelem.

Ha tükörbe nézek, ma is azt a nagyon kövér nőt látom, aki 2 éve voltam. Nem tudom, mikor fog ez helyre állni, de most nem túl motíváló :(

Mozgás: 2 hónapja járok zumbázni heti 2-szer, és imádom :) Ennek eredményeként, a hasam a köldökömtől lefelé már egész lapos, de sajnos a gyomrom továbbra is megvan. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy olyan, mint mikor egy szoros farmerba bepréseli magát az ember, és leszorítja a hájat, fölötte meg kibuggyan. Na, én jelenleg így nézek ki farmer nélkül is :(

Tudom, hogy össze fogom magam szedni, és most megint nagyon erős az elhatározásom, hogy kő keményen tartani fogom a diétát. Le kell tudnom adni még azt a 10-15kg-t idén! Lesz, ami lesz.

5 megjegyzés:

lamarti írta...

Cory,
nem, már NEM vagy az a nagyon kövér nő! És IGEN, össze tudod magad szedni, ebben biztos vagyok. Aki megcsinálta azt, amit eddig te megcsináltál...persze, néha nehéz, de a legnehezebben már sikeresen túl vagy :-)

Ivett Orosz írta...

Kedves Cory!
Tudom mit érzel, de ÚRISTEEEEEEN, két számjegyű a súlyod!!!!!! Nem, nem vagy normál testalkatú még, de rengeteget foytál, csinosodtál! 46-es ruhaméret.. Szinte bárhol kapsz már magadra rucit. És análkül, hogy a zsebedben turkálnék, igenis költs a szép ruhára (ha nem haltok éhen miatta). Szép ruhában a lelked is boldogabb, a fogyás is könnyebb. Gondolj bele, amikor híztál folyamatosan, akkor nem kellett új és új ruhákat venni??? Na az milyen pocséklás volt, ahelyett, hogy hamarabb észbe kaptál volna, hogy fogyni kell (és ezt 100%-osan magamra is értem!) Maximum eladod majd jövőre féláron, és veszel magadnak újat. Na bumm, ne sajnálj magadtól semmit, mert megérdemled!!!

Teja írta...

Szia Cory!
55 kiló fogyás, te jó isten, az egy komplett ember, nagyon jól csinálod, gratulálok.
Úgy döntöttem, mától olvaslak benneteket, a receptek felbecsülhetetlenek! :)

Moncsa írta...

Egy jó minőségű kabátot simán el fogsz tudni adni ugyan ennyiért a Vaterán, vagy E-bayen. Szerintem belefér néha egy-egy ilyen darab. Amikor csak felveszed tudod, és érzed, hogy igen, ezt megérdemeltem, ezért megküzdöttem, ezért dolgoztam. Szerintem kell a lelkednek. És már én is folyamatos olvasód leszek. :) Rengeteg fincsi recept! :)

cory írta...

Köszönöm csajok, nagyon jól esnek a soraitok :) Már leadtam a karácsonyi horror pluszt, úgyhogy most jobb a kedvem. De a fogadalom áll. Akkor veszek legközelebb ruhát magamnak, ha 8-assal kezdődik a súlyom! :)