Nem értem. Tényleg nem.
Július 31-én pénteken 83kg-t mutatott, majd elutaztam a hétvégére. Kilengtem, ez nem kérdés, de az, hogy augusztus 3-án hétfőn 89kg-t mutatott, az nagyon durva. És oké, nagyrészt víz, meg nem úgy jutottam el wc-re stb. De ma már augusztus 5. szerda van, és még mindig 87,8-at mutat. És tudom, hogy víz még mindig van bennem, érzem (vasárnap este le tudtam venni a gyűrűmet, most nem). De ennyi tuti nem. Na, újabb kihívás, újra 85kg alá menni.
És persze közben tudom, hogy baromira nem kéne mérlegre állnom ilyen gyakran.
Újra meg újra rá kell jönnöm, hogy elképesztő gátlások vannak bennem. Durvábbak, mint korábban voltak.
Itt volt például ez a szombati tókör futás. Lelkileg készültem rá, hogy 2 lánnyal körbefutjuk. Aztán változott a felállás, és az egyikük nem jött, de jött helyette más. Volt egy fél mondata, amit ugyan abszolút nem bántásnak szánt, de mégis olyan szintű ellenállást váltott ki belőlem, amiért azt éreztem, hogy előtte képtelen vagyok futni. Képtelen vagyok kiadni a gyenge pontomat. Mert ez nem megy tökéletesen. Nem tudom jól csinálni.
Valahogy mostanában szélsőségesen alakultam. Vagy teljesen kiadom magam valakinek, vagy egyáltalán nem. A gyenge pontjaimat abszolút nem adom ki nemcsak idegennek, hanem tőlem picit is távolabb állónak sem. És ez döbbenetes számomra is.
Ott volt az a lány a tókörnél, volt egy szerencsétlen félmondata, és nemcsak hogy nem futottam velük, de még sírva is fakadtam, amint egyedül maradtam.
Az egészben a legijesztőbb számomra az, hogy ma sem voltam képes elindulni. A mérleg is bánt, a gátszakadásaim is zavarnak. És tudom, hogy mindez bennem van, de simán csapkodok is magam körül ilyenkor. A családom és a barátaim meg hősök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése