2012. május 16., szerda

Lelki plató (is)

Nem jól mennek a dolgok. Egyfelől, nem úgy fogyok, ahogy szeretnék, ez egy dolog. Nem jó az anyagcserém, ettől fizikailag érzem rosszul magam.

De lelkileg is gáz. Az utóbbi pár évben csak úgy tudtam teljesíteni a - itt nem részletezendő okok miatt jelentősen megnövekedett számú - kötelezettségeimet, hogy magamat gyakorlatilag teljesen elhanyagoltam. Ettem (sokat, sok szénhidrátot, főleg), hogy bírjam idegekkel, hogy működni tudjak.

Még nem rutin nekem a diéta, időt kell szánnom rá a tervezésnél, a vásárlásnál. Már a gyerekem is tudja, hogy anya a zsírszegény cuccokat keresi. És ez engem bánt. Elúszom dolgokkal, olyankor feltámad a lelkiismeretem, és oda jutok, mint ma, hogy délben ettem először. Mert fontosabb volt még reggel elintézni ezt-azt, mint megreggelizni. Aztán elhúztunk itthonról és csak délben értünk haza.

Más dolgok is összejöttek, többek között anyagi veszteségeim vannak mások szemétsége miatt, plusz utakat és utánajárást is csináltak nekem pusztán kib@szásból, az időjárás is bolond, a család kollektíve megmakkant, ideges vagyok, feszült, robbanni tudnék.

Annyit azért elértem, hogy nem faltam fel mind az öt sajtos kiflit, amit vettem (alapvetően a családnak, ugye), hanem előbb megettem egy tányér levest, aztán leültem a kis táblázatom elé számolni. És csak egyet ettem meg. Most pedig kisperecet rágcsálok (pontosan kimérve és beleszámolva a napomba). Még nem  hágtam meg a magam felállította szabályokat, csak reménykedni tudok, hogy legközelebb, ha valami nehézség támad, megint meg tudom állni.

Ügyintézés közben bementem a KIK-be, és csak úgy, hülyeségből nadrágot próbáltam. A szűkebb fazonból (vászon) jó volt a 48/50-es, a bővebb, törökös fazonból a 46/48-as is tökéletes. Ez a mai nap eddigi fénypontja. (Nem vettem nadrágot, momentán nincs rá szükségem, csak felpróbáltam.)

Most jól jönne egy-két virtuális (vagy valós) fenéken billentés.

4 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

a máshol átbeszélt dolgok miatt, ue. én ma egy jót hánytam is az idegtől, -300kcal ?

MaManjana írta...

Brrrr. Egy dolog a kalória, meg a súlyveszteség, de az ásványi anyagok, só, stb... (tudod, ebben profi vagyok, a kicsi miatt...)

cory írta...

Én sem vagyok jól ma. Fáj a hasam, derekam... becsokiztam. Úgy tűnik, ez egy ilyen nap.

MaManjana írta...

Engem az aggaszt, hogy ez nem nap, hanem már napok. Tegnapig nem tudtam, mi bajom, aztán beszélgettem a hugommal, és akkor jött ki belőlem, hogy tulképpen lelkiismeretfurdalásom van a magamra fordított idő miatt. Nálatok nem jött ez elő?