Kezdjük az elejéről. Mikor elhatároztam, hogy most aztán tényleg lefogyok, akkor tudtam, hogy nálam szóba sem jöhetnek a rövid távú diéták, hiszen nem 5-10kg-t kell leadnom, mint amiket azok maximum ígérnek, és még csak nem is 20-at, mint amit pl a 90 napos diétával el lehet érni, hanem összesen 65-öt. Be kellett látnom, hogy ide bizony életmódváltás kell. Soha többet nem térhetek vissza a korábbi életmódomra, hacsak nem akarok újra akkora lenni, mint korábban. Márpedig nem akarok! Soha többé! Minden ruhámat, amiből kifogyok, el is ajándékozom azonnal. Semmi nem maradhat itt a múltból, ami egy picit is megkísértene a visszahízásra!
Na, a lényeg. Szóval mivel életmódváltásról van szó, és nem rövidtávú diétáról, így bizony vannak bűneim. Időnként vágyom csokira, sütire, egyéb nasira, mint mindenki más.
A bűnökről én azt látom a környezetemben, hogy háromféle hozzáállás van. Az egyik teljesen kizárja (egy hős!), a másik még aznap vagy legkésőbb másnap kompenzál (én ezt nem bírnám, éhen halnék), én , mint harmadik eset, úgy teszek aznap is már, mintha mi sem történt volna.
Tegyük fel, megeszem az ebéd mellé egy szelet tortát, mert például születésnap volt (vékony tortáról beszélünk, más szóba sem jöhet), akkor is az uzsonnám, vacsorám ugyanakkora, mint egy normál napon.
Kisebb, tervezett bűnök akadnak persze máskor is, de azokról már írtam, és mivel beleszámolom a napomba, azokat nem is tekintem bűnnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése