10 éve

10 éve novemberben egy szerdai napon…

10 éve, hogy jött a kattanás, miszerint itt az ideje segítséget kérnem. Akkor még nem tudtam, mire számíthatok, mi fog változni az életemben, csak eldöntöttem, hogy akármi is vár rám az úton, nekivágok.

Telefon lerak, program lemond, mérlegre áll, irány az orvos… a történetet sokan ismeritek, többször leírtam már, és igazából nem is ez a lényeg ma már. A múltam, az életem része, és új lehetőséget kaptam.

10 év, 67 kg le, tart-tart-tart, 20kg fel, 22,6kg le. Itt tartok most. Izgalmas hullámvasút.

150kg-ról 80,6 kg-ra fogytam. Ez -69,4 kg.

Hálás vagyok a barátaimnak, az akkori háziorvosomnak, az endokrinológusomnak, edzőimnek és mindenekelőtt a családomnak azon belül is a pasimnak különösen, akik támogattak ezen az úton hosszabb-rövidebb ideig. Nem tudom elégszer leírni, mennyire KÖSZÖNÖM!

Az életem nagyon sok szempontból megváltozott.

Először is az utcán már nem feltétlenül ismernek meg az emberek messziről, mert átlagos lettem (ráadásul a vörösből szőke). Ez az átlagosság a ruhaüzletekben is érvényesül. Az „ez jó rám, akkor megveszem” átváltozott, az „ez jó rám, tetszik, jó a színe és az ára is rendben van, akkor megveszem”-mé.
Ha már ruházkodás, most sokkal olcsóbban jutok hozzá a szükséges ruhadarabjaimhoz, de lett például télikabátom. Három. 10 éve nem volt ilyenre szükségem, mert sosem fáztam. Most fázom. 25 fok alatt mindig.

Tudom már, hogy nem feltétlenül kell félni a műanyag kerti székektől. Nemcsak a törékenységük a rémisztő, hiszen az minőség kérdése, láttam én már összetörni ilyet 50kg-s lány alatt is, de az élmény, hogy nem szorul a fenekemre, és a nélkül fel tudok állni, hogy láthatatlanul nyomnám le a karfájánál fogva, hogy más ne vegye észre.

Tudom már, milyen lefutni sétálás nélkül 5km-t.

Ismét tudom, milyen páros lábbal ugrani.

Tudom már, milyen a kávéfüggők élete. Az egyáltalán nem kávézom korszakból vérnyomásom látványos lecsökkenése miatt napi 2-3 kávézás lett.

Tudom már, hogy bármire képes vagyok, amit elhatározok. Bármire.

De ahol a nap süt, ott van árnyék is…

Azt is tudom, milyen az, mikor minden reggel kétségek között nézed a 42-es farmerod, vajon felmegy-e rád, mert ránézésre olyan kicsinek tűnik.

Tudom milyen, mikor a kakaóscsiga kiabál, hogy egyél meg, és ha nem veszed észre, el kezd kiabálni vele a túróstáska is.

Tudom már, hogy a nagyon hangzatos életmódváltás szuperül hangzik, és biztos van is olyan ember, akinél működik, és egy idő után az az étkezés válik rutinná, de sajnos azt is látom, aki extrém túlsúlyról érkezik, annak bizony beteg a viszonya az étellel. Nekem még így 10 év után is szükséges az önkontroll ahhoz, hogy ne egyem magam újra 150kg-sá.

Hogyan tovább? A cél megtartani ezt örökre. A súlyt, a mozgást, a szőkeséget, a pasit... Ehhez pedig az út az állandó önkontrollon keresztül vezet.