2020. július 31., péntek

Célok és eredmények

2,5 évvel ezelőttig 82-83 kg volt a súlyom alapvetően stabilan a nagy fogyás után tartva. Majd jött a 40. születésnapom, egy lelkileg zűrös év, amit igazi stresszevőként 15kg plusszal zártam. A következő év közepén letettem a cigit, és év végére újabb 5kg-val nőtt a súlyom. Természetesen próbálkoztam kordában tartani, de agyban nem voltam készen erre.

2019. december 30-án tettem néhány fogadalmat. A mozgásról, az étkezésről, krémezésről. Ezen a napon sétálás közben egyszercsak azon kaptam magam, hogy a Ringló utcán sétálok, csökkennek a házszámok, és én pont a 103-as előtt állok, a súlyom pedig 102,7kg. Elbúcsúztattam mindkettőt, és azóta a heti mérlegelős napon, amikor a súlyomat rögzítem, elzarándokolok a megfelelő házig.
Miért fontos ez? Mert ma a 83-as ház vár rám, és bár rettentően zűrös napom van, a séta nem maradhatott el. 


Ez volt az első cél. A hosszú távú cél az, hogy ne menjen többet fel a súlyom. Ezt szeretném tartani.

És van egy álmom, a 75kg. Azért álom, mert nem minden áron akarom. Több dolog is gátolhatja ezt az álmot, de a legfontosabb az a bőröm. Most 67kg-val vagyok könnyebb, mint 10 évvel ezelőtt. Ez a 67kg fogyás nyomokat hagyott a testemen. Nem tragikus a helyzet, és nem is lesz emiatt plasztikám, de a következő 8kg-t is bírni fogja vajon? Nem tudhatom. Egyszer már elengedtem ezt a kérdést, mert akkor az arcom 80kg alatt hirtelen a saját nagymamámmá tett.

Szóval most megyek tovább, majd meglátjuk, merre meddig.
A futás marad, a mozgás marad, a heti házszámlátogatós séta is marad.

2020. július 30., csütörtök

július 29.

Mozgás: ma van a futócsoport születésnapja, amihez csatlakoztam még az év elején, és ezért ma aki csak teheti, pirosban fut :)
10perc 1130m
10perc 1150m
10perc 1120m
Szumma 30perc 3400m
Futás közben lestem a többieket, vajon ki van pirosban :)
A második szakaszban már volt vagy 2 perc is, amikor közben is élveztem a futást, és a lábamnak is könnyed érzés volt.
Piros pólója a pasimnak van, így ma kettlebellesben nyomtam.

Étkezés: 1233kcal

Krém: arc is kéz is. Jelentem, elfogyott az előző krémem :)

2020. július 28., kedd

július 28.

Mozgás: úgy alakult, hogy pihenőnap lett a mai.

Étkezés: 1252kcal

Krém: arc is kéz is.

És a nap híre: megcsináltattam a 85kg alatt járó tetoválást :)

július 27.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: 1220kcal

Krém: arc is kéz is.

Nagyon be vagyok sózva, tetoválót keresek :)

2020. július 26., vasárnap

július 26.

Mozgás:
20 perc volt a terv 2650m (ezt jelzi a futótárs), 2350m az eddig használt Mi Fittel. Ez hihetőbbnek tűnik nekem. Tovább futottam, de azt nem tudok, mennyi.
Éjfélre értem haza a Hősök teréről (csak szurkolni voltam meg sofőrködni), így hiába jelzett az órám 5:30-tól, nem sikerült felkelnem. De az időjárás kegyes velem, és bár a páratartalom magas, nincs hőség.
Mai tapasztalás, hogy az izzadtság szembe kerülve csíp, és hogy az aszfaltkréta esőálló (ezeket a feliratokat még a pénteki futásomhoz kaptam).
Valamint ha feltoltad a fejedre a napszemüveget, azon csak lemosás után látsz át újra.

Étkezés: 1535kcal. Délután megbotlottam és onnantól vége

Krém: arc is kéz is.
Az arckrémem talán még 2 alkalommal lesz elég, úgyhogy ma vettem újat. Szintet lépek (vagyis hát tervezek). Van éjszakai és nappali krémem is.

július 25.

Mozgás: pihenőnap
5448lépés

Étkezés: 1248kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 25., szombat

július 24.

Mérleg: 84,4kg

Mozgás:
10perc 1060m
10perc 1050m
Szumma 10 perc 2110m
Bár későn feküdtem, simán pattantam ki az ágyból. Ha péntek, akkor mérleg. A mérleg ma kegyet gyakorolt, és normális értéket mutatott. Annyira, hogy jöhet a megfogadott tetoválás :)
És még ilyen feliratok is fogadtak futás közben :)
15037 lépés

Étkezés: 1251kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 24., péntek

július 23.

Mozgás: zumbán rég voltam ilyen aktív :)
5767 lépés

Étkezés: 1228kcal

Krém: arc is kéz is

2020. július 23., csütörtök

július 22.

Mozgás: 3x7 perc futás
7perc 760m
7perc 740m
7perc 740m
Szumma 21 perc 2240m
Már este elkezdtem kifogásokat keresni, miért ne keljek hajnalban, pedig tudtam, más esélyem nincs futni. Majd arra jutottam, ha egyszer feladom a heti 3 futást, akkor a továbbiakban ez még könnyebben fog menni.
Nem volt életem futása, sőt. De összefutottam egy jó baráttal, aki most telefonhiba miatt máshogy nem elérhető. Már ezért megérte

6740lépés

Étkezés: 1263kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 21., kedd

július 21.

Mozgás: zumbázni voltam.
8927 lépés

Étkezés: 1233kcal

Krém: arc is kéz is. Lassan elfogy az arckrémem, most azon gondolkozom, milyen legyen a következő

július 20.

Mozgás: pihenőnap
2445 lépés

Étkezés: 1266kcal

Krém: arc is, kéz is, test is.

És még mindig nem álltam mérlegre, pedig többször eszembe jutott.

2020. július 20., hétfő

július 19.

Mozgás: 5km-t futottam 48:13 alatt. Ez sétatempó.
Nem indultam hajnalban, mert se annyira meleg, se idő a gyerekfurikázás előtt. Volt viszont idő a reggeli zabkásámra.
Már az autómból kiszállva vettem észre, a futósfülesem lemerült, így a normál headsetemet vittem magammal és zene helyett egy futós beszélgetést hallgattam.
A terv, hogy futok 5km-t. Félúton elkezdett szemerkélni az eső. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy visszafordulok, de messze voltam még az 5km-től, és egyébként is azt mondtátok, a cipőm mindent kibír, és jó esőben futni. Hát legyen.
Az 5km meglett, a hozzátartozó idő másnak sétát jelentene, de az enyém. A cipőm cuppogott a víztől, a headset beázott (a futós fülesem elvileg vízálló, de azt még nem sikerült tesztelnem), és így még boltba is mentem :) volt sikerem :)
11225 lépés

Étkezés: 1226kcal

Krém: arc is kéz is

2020. július 19., vasárnap

július 18.

Mozgás: pihenőnapot tartottam
3653 lépés

Étkezés: megint volt némi gátszakadás, de képes voltam megálljt parancsolni, és ezt tudtam be vacsorának. Így végül 1259kcal-nál zártam, ami rendben is lenne, de az este nagyon kemény volt. Folyamatosan ettem volna.

Krém: arc is kéz is.

2020. július 18., szombat

július 17.

Mérleg: 86,1kg.
Mostanában naponta álltam mérlegen, bár nem írtam fel, de akkor is ráálltam, és persze jól ki is borultam tőle. Úgyhogy fogadom, 2020.07.24. péntekig nem állok újra mérlegre!

Mozgás:
13 perc 1400m
13 perc 1430m
Szumma 26 perc 2830m
Az időjárás nekem kedvez, nincs délelőtti programom... Hogy miért szólt az ébresztőm 5-kor? Nem tudom, de akkor is csak szundikat nyomtam neki. Így se korai futás, se kómamentes nap.
12410 lépés

A cipőm ma átlépte az 500km-t :)

Étkezés: 1277kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 17., péntek

július 16.

Mozgás: zumba órán voltam.
7368 lépés

Étkezés: a tegnapi nap kontrollvesztés után eldöntöttem, hogy akkor most már hajrá, amit megkívánok, megeszem. Eredmény: nem vagyok jól még ma sem. Azt hiszem, egy darabig nem kell azon küzdenem, hogy szigorú legyek önmagammal :)
1228kcal
Visszaálltam a kalóriára, de még most is fáj a hasam

Krém: arc is kéz is.

2020. július 16., csütörtök

Tudatos étkezés

Na, ezt nem sikerült tegnap megvalósítanom, pedig muszáj. Muszáj észnél lennem, különben elszáll a súlyom. Az elmúlt napokban folyamatosan éhes voltam. Tegnap már reggelinél nem akart úgy alakulni a kalóriaérték, ahogy ideális lett volna (kicsit jobban turbóztam fel a zabkásámat, mint ideális lett volna), de akkor még azt gondoltam, majd napközben utolérem magam. Hát nem sikerült. Egy idő után teljesen elengedtem, és úgy voltam vele, ha most elengedem, hátha segít és egy időre megszűnik ez a folyamatos ehetnék érzés.

Mióta hazajöttünk a nyaralásból, folyamatos harcban vagyok önmagammal. Valahogy semmi sem jó. Mentálisan fáradtan érkeztem, és a mérleg is aljaskodott. Persze én meg naponta ráálltam azóta, hátha most... Ma csütörtök van, holnap mérlegelős nap. De utána visszaállok a heti mérlegelésre, mert ebbe csak belecsavarodok!

Tegnap (és a nyaralás egyik napján is) sós mogyoró rántott a mélybe. Amíg volt, ettem. Majd nagy mennyiségű pékáruval voltam egy helyen. Ott is lecsúszott egy meggyesrétes. Most rossz a közérzetem. Nem lelkiismeret-furdalásom van, hanem feszít, ég a gyomrom. Próbálom a mai napot visszarángatni a normál kerékvágásba, hátha lassan visszaállok.

július 15.

Mozgás: 9perc 970m
9perc 1000m
9 perc 1000m
Szumma 27perc 2970m
Most csak 1perc séták voltak a futások között. Jól esett a futás, de nagyon nehezen keltem ki az ágyból.
Az elején kerestem a napocskát, de azért a végére már nem fáztam
Este óta éhes vagyok, folyamatosan, mérleget meg elbocsájtom. Tudom, nem kéne naponta mérlegre állnom. Most meg is fogadom, hogy péntekig felé sem nézek.

8834 lépés

Étkezés: elszállt. Nagyon. 2000 lett kb

Krém: arc is kéz is

2020. július 15., szerda

július 14.

Mozgás: zumbát terveztem, de a levegőtlen teremben nagyon szédültem, így 3 szám után feladtam :(
4584 lépés

Étkezés: 1269kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 14., kedd

július 13.

Mozgás: pihenőnapot tartottam.
3829 lépés

Étkezés: 1283kcal

Krém: arc is kéz is

2020. július 13., hétfő

július 12.

Mozgás: 5km-t futottam, és sétáltam mellé még 1-et
12148 lépés

Étkezés: 1216kcal

Krém: arc is kéz is.

Cory fut

Tegnap volt 2 hete, hogy lefutottam a tervezett 5km-t. Már előtte agyaltam azon, hogy utána mi lesz. Tudtam, én az a típus vagyok, akinek muszáj terv, amit követhet. Így kerestem újabbat.

Most az a terv általában, hogy vasárnaponként futok 40 percet egyben, szerdán és pénteken pedig szakaszosat.
Most volt pl 3x6 perc szerdán és 2x10 perc+6 perc pénteken.
Ma várt rám a 40 perc, de mivel 4540m lett, így belehúztam, és lenyomtam az 5km-t.

06.27-én 45:27 alatt futottam
07.12-én 44: 21 alatt.
Pedig azt hittem először, hogy ekkora kihagyás után már a 40 perc egyben is problémát fog okozni, nemhogy gyorsabb leszek valamivel.

Jól esett nagyon. Most az a jó fajta fáradtság van bennem.

2020. július 11., szombat

2020. július 10., péntek

július 10.

Mérleg: 86,8kg

Mozgás: hajnalban elmentem futni
10perc 1120m
10perc 1180m
6perc 680m
Szumma 26 perc 2980m
2szer 10 perc volt a terv, de a vegen kevesnek ereztem. Gondoltam, ráhúzok még egy 10percet. 6 után meggondoltam magam. Éljen az öntörvényűség!
18436 lépés

Étkezés 1239kcal

Krém: kéz is arc is

június 9.

Mozgás: zumbáztam
5970 lépés

Étkezés: 1270kcal

Krém: arc is kéz is.

július 8.

Mozgás: ismét hajnalban keltem, hogy nekivágjak a futásnak. Nagyon féltem tőle, hogy a lényegében kihagyott 1,5 hét mekkora visszafejlődést hagyott maga után. Új edzéstervet követek, remélem, ez segít a gyorsulásban, meg közben applikációt is tesztelek. Meglátjuk. Mindenesetre ma futottam 3x6 percet, azaz 1920m-t, és sétáltam is közben-előtte-utána.
7284 lépés

Étkezés: 1274 kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 8., szerda

Július 7.

Mozgás: lightosan végigcsináltam egy zumba órát.
6014 lépés

Étkezés: 1220kcal

Krém: arc is kéz is.

2020. július 6., hétfő

július 6.

Mérleg: 87,5kg. Tegnap még feszült a bokámon a bőr a víztől. Remélem, még ebben is van víz rendesen.

Mozgás: csak a mérlegelős napi séta.
11674 lépés

Étkezés: 1257kcal

Krém: arc is kéz is

2020. július 5., vasárnap

2020. július 4., szombat

július 4.

Mozgás: pihenőnap
9603 lépés

Étkezés: 1341kcal

Krém: arc is kéz is

július 3.

Mozgás: elmentem hajnalban futni. Kb 1,5km futás lett belőle a többi séta és nézelődés.
9609 lépés

Étkezés: 1202kcal

Krém: arc is kéz is.
  

2020. július 3., péntek

július 2.

Mozgás: pihenőnap.
6203 lépés

Étkezés: nagyon féltem tőle az előző napok után meg pláne. Az sem tesz jót, hogy az egyik gyerekem állandóan beleszól... A vége 1207kcal lett.

Krém: arc is kéz is.

2020. július 2., csütörtök

Kontrollvesztés

Ez a családi nyaralás dolog nem túl diétabarát. Állandóan esznek valamit körülöttem, így elég nehéz megállnom az össze-visszaevést.

Reggelire tartom a szokásos zabkásámat.
Ebédelni be szoktunk ülni valahova, így ott igyekszem megoldani azt, hogy nekem jó legyen. Van hogy van saláta a cézársalátán túl is, akkor marad a hús+savanyú kombináció. Ezzel csak az a baj, hogy ilyenkor kevéssé van meg a térfogat. Tegnap például így sikerült rántott sajtot ennem csemege uborkával. Ezzel nem lenne gond, de ettől egész délután zabálhatnékom volt, ami estére, mikor mellettem nassolt a család, csúcsosodott ki. Ráborultam a pisztáciára és a földimogyoróra. Nem vagyok rá büszke és ki is kell találnom rá valamit.

2020. július 1., szerda

július 1.

Mozgás: hajnalban elmentem futni
15331 lépés

Étkezés: újabb 1700kcal körüli nap :(

Krém: arc is kéz is pipa

Újrakezdési beszámoló

December 30-án 102,7 kg-val indultam neki újra mindennek. Azóta írom az étkezési naplót és itt a napi beszámolót a fogadalmaimról.

Mérleg: 85,2 kg-vagyok. Fél év alatt fogytam 17,5kg-t.
December vége: 102,7 kg
Január vége: 98,1 kg
Február vége: 95,1 kg
Március vége: 92,4 kg
Április vége: 89,5 kg
Május vége: 87,9 kg
Június vége: 85,2 kg

Mozgás:
Január 12 pihenőnap
Február: 10 pihenőnap
Március:  9 pihenőnap
Április: 8 pihenőnap
Május: 13 pihenőnap
Június: 16 pihenőnap
Úgy néz ki, mintha ellustultam volna, pedig csak tömbösödtek a mozgásaim. Volt júniusban olyan nap, amikor 3 edzés is volt. Ezt szeretném kiegyensúlyozottabbá tenni.

Étkezés: számomra ez a legnehezebb pont.
Januárban 2 kilengés volt
Februárban 2 kilengős nap
Márciusban 3 kilengős nap
Áprilisban 2 kilengős nap
Májusban 3 kilengős nap
Júniusban 5 kilengős nap.
Összességében nem rossz a helyzet, de vissza kell térnem agyban jobban. A kontrollt vissza kell vennem teljesen.

Krém:
Januárban még nagyon nem ment betartanom
Februárban 2 nap maradt ki
Márciusban 1 nap maradt ki
Áprilisban 1 nap maradt ki
Májusban 1 nap maradt ki
Júniusban 4 nap maradt ki.
Ezek csalóka számok mert bár júniusban 4 nap is kimaradt, de az arcomat többször kentem, mint a korábbi hónapokban. De erre is jobban szeretnék figyelni.

Azt hittem, fegyelmezettebb voltam a végén, pedig nem. Úgyhogy itt a idő, hogy visszarángassam magam.

Terv: 82-83 kg-ig eljutni. Jutalom: 85 kg alatt jöhet a tetoválás.
Álom: továbbra is a 75 kg elérése mert akkor valósággá válhat a következő mondat: "75 kg vagyok, 75 kg-t fogytam"

Ha úgy érzem, elértem azt a pontot, amit szeretnék, akkor szépen lassan, de továbbra is kontroll alatt tartva szeretném felemelni a napi kalóriaadagomat.
A mozgást és a krémezést hosszú távon meg akarom tartani.
Meglátjuk. Én rajta vagyok.

Június

Súly: 87,9kg-ról 85,2kg-ra mentem le egy hónap alatt. Ez -2,7kg.

Mozgás:
Futni voltam 11-szer. Ebben volt egy virtuális 2,5km-es verseny és a saját 5km-em.
Szilvivel tornáztam 7-szer.
Zumbáztam 1-szer
Pihenőnapot tartottam 16-szor (ezt szeretném csökkenteni)

Étkezés:
25 nap voltam 1300kcal alatt.
2-szer léptem át csak kicsit a határt és maradtam 1400kcal alatt.
3-szor elszálltam :(

Krém:
Csak kéz: 8-szor
Mindkettő: 18
Egyik sem: 4

június 30.

Mozgás: pihenőnap, csak városnézés volt.
7733 lépés

Étkezés: 1368kcal

Krém: arc is kéz is.