2021. március 31., szerda

március 31.

Mozgás: elsétáltam boltba. 6,73km


Étkezés
: hát ez ma elszállt. 2000 kcal fölé. Ráadásul túl is toltam magamban. Feszített utána a hasam... Erre jobban kell figyelnem.

Krém: arc is kéz is.

március 30.

Mozgás: tornáztam Szilvivel

Étkezés: 1347 kcal, 28 g zsír, 206 g szénhidrát, 51 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: paradicsomleves, chilis bab salátával, puding

2021. március 29., hétfő

Újrahuzalozva

A kalóriaemeléssel együtt nem emeltem az étkezések kalóriatartalmát is, így a pótvacsorára maradt  extra sok. Úgyhogy most előre készülök arra, hogy ha pénteken 75kg leszek, akkor megint emelek egyet a kalórián, és most már 1300-1400 kcal közötti lesz a cél, ami a korábbi időszakot nézve egészen meg fogja közelíteni az 1400 kcal-t.

Egyelőre papíron a következő alakul. Ez így pont 1400 kcal. A jobb szélső sáv mutatja, hol tarthatok maximum annak az étkezésnek a végén kalóriában, és remélhetőleg a kalóriabevitelem kevésbé csúszik el délutánra.


Amin még módosítani akarok, az a kilengések határa, mert így már az 1500 kcal feletti értéket teljes elszállásnak tekinteni eleve kudarcot jelent. Így mostantól a 2000 kcal felettit tekintem annak.

március 29.

Mozgás: ma is sétáltam egyet. 4,92 km-t

Étkezés: 1344 kcal, 28 g zsír, 211 g szénhidrát, 51 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

2021. március 28., vasárnap

március 28.

Mozgás: futottam 1km-t, és sétáltam is mellé.


 

Étkezés: 1345 kcal, 26 g zsír, 216 g szénhidrát, 52 g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: meggyleves, kelkáposztás-lencsés-barnarizs savanyúval, puding.



40 felett

43 éves vagyok. Mintha lejárt volna a garanciám, és sorra jönnek a mindenféle nyűgök. Persze nem tudom eldönteni, a korom, a sokáig vitt extrém túlsúlyom vagy mégis mi az erősebb hatás. Mindenesetre olyan, mintha mindig történne valami, kiderülne valami új.

Augusztusban kiderült, hogy IGT-m van. Ami már rosszabb, mint az IR, hiszen az inzulin már nem képes helyre rángatni a cukrot étkezés után.

A futáskor felmerült, hogy a pulzusom nem túl magas-e terhelésre. Novemberben végignyomtam egy teljes kardiológiai kivizsgálást. Minden ok. Volt. Most a covid után újabb kör kezdődik kedden. Illetve kérdés, mi lesz. Újabb kör? Vagy hogyan tovább?

A vállamon volt egy pici pukli. Persze belobbant. Fáj. Elmentem bőrgyógyászhoz, aki szerint egy ciszta, és megpróbálta kinyomni, de nem ment (én meg majdnem bepisiltem a fájdalomtól). Kaptam antibiotikumot szájon át meg krémet, hogy lehúzza a gyulladást. Ha nem sikerül, akkor sebészet és felvágják. Na, ettől a mondattól beszartam. De nem akar javulni :(

Előjött ez a lábfájdalom. A bal lábam külső talpélénél. December óta folyamatos kezelés alatt van. És mintha mindig valami új dolog derülne ki. Értem én, hogy valahol mélyen van egy ok, és ki tudja, mióta van jelen az életemben az az ok, amire kompenzáltam a mozgásomban, majd a sok gyaloglás, futás talán még inkább rontott az állapoton.

Azt már tudom, hogy nincs fáradásos törés a lábfejemben. Az inak, csontok a helyükön. A vádlim alakul. Most kiderült, hogy ferde a medencém. Holnap röntgen, hogy egyforma hosszúak-e a combcsontjaim.


március 27.

Mozgás: sétálni voltunk a pasimmal. 6,36 km-t mentünk.

Étkezés: 1349 kcal, 32 g zsír, 207 g szénhidrát, 48 g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: kelkáposzta-lencse-barnarizs savanyúval, puding

2021. március 27., szombat

március 26.

Mérleg: 77,1 kg

Mozgás:  reggel tornáztam Szilvivel, majd délután a szokásos pénteki sétámon voltam 4,94km.

Étkezés: 1318 kcal, 34 g zsír, 188 g szénhidrát, 50 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

2021. március 26., péntek

március 25.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: 1340 kcal, 30 g zsír, 199 g szénhidrát, 50 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: fehérbabos szósz cukkinivel, és teljes kiőrlésű gnocchival, saláta, puding.

2021. március 25., csütörtök

március 24.

Mozgás: táncoltam 1 órát

Étkezés: túlcsúsztam. TÉNÉ-n, de túl volt.

Krém: arc is kéz is.

2021. március 23., kedd

március 23.

Mozgás: este tornáztam Szilvivel.

Étkezés: 1317 kcal, 28 g zsír, 203 g szénhidrát, 49 g fehérje

Krém: arc is kéz is

Ebéd: paradicsomleves barnarizzsel, vegán székelykáposzta, puding.

2021. március 22., hétfő

március 22.

Mozgás: 80 perc séta.

Étkezés: sok. Túl sok.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: spenót vöröslencsetésztával, tejbebulgur.

2021. március 21., vasárnap

március 21.

Mozgás: sétáltam 1 órát. Vágyom a futásra, de nem mertem nekivágni. Nem volt semmi gondom múltkor, de azt mondják mindenhol, hogy előbb a kivizsgálás. Úgyhogy most várok. Valamint mivel tudom, hogy még csak a belesétálós futás jöhet szóba, ebben a hidegben az nem lenne az igazi.

Étkezés: 1338 kcal, 35 g zsír, 194 g szénhidrát, 48 g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

covid után

Túl vagyok a covidon, és bár múlt héten már futottam egy nagyon óvatosat, még zajlanak az utóvizsgálataim, így azóta nem mertem újra nekivágni. De eljön még az az idő is. Egy-egy rövid, könnyed szerintem lesz még (a múltkori 1km volt), de a mai időjárás nem túl vonzó számomra ezügyben.

Ami a lényeg: a vérkép kész. 3 helyen van eltérés a normálból. Az egyik a vas, ami a korábbi 4 helyett már 8,8, bár csak 10,7-től lesz majd jó. Szóval vasszedés állandó hobbivá kezd válni :)

Kardiológushoz 30-ára van időpontom. Nagy kérdés, hogy kér-e majd további vizsgálatokat is, mert akkor abszolút belekúszik majd az áprilisba a kivizsgálásom. Meglátjuk.

Ha már egészségügy. Van a vállamnál egy pukli. Ez jó ideje van, de nem foglalkoztam vele. Az elmúlt héten valami történt vele. Nőtt is, és érzékeny is. Kedden vár rám a bőrgyógyász. 

Ami a lényeg ebben az egészben: van bennem para. Nem kicsi, nagy. Mindkét orvos ügyében. Nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan mitől félek. Azt hiszem attól, hogy eddig bíztam abban, hogy megúszható az élet műtét nélkül, de ahogy öregszem, egyre inkább úgy tűnik, nem. Rohamosan közeleg a köldöksérvem megszerelése, meg most ez a pukli a vállamon...

Ez sajnos érezhető a mostani étkezésemen is. Máskor simán tartom a megfelelő diétát fegyelmezetten, most nem megy. Egyszerűen azt hiszem márciusra szabadságra mentem. Igyekszem fegyelmezett lenni, de most kevésbé megy.

2021. március 20., szombat

március 20.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: szétcsúsztam. Van bennem némi stressz is, orvoshoz megyek, félek tőle, bár a vérképem rendben van. De nem akarok ezzel takarózni. Elcs...tem na. Mindent megettem.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: csicseri pörkölt karfiolrizzsel, kukoricával és savanyúval. Puding.

március 19.

Mérleg: 74,5 kg

Mozgás: sétáltam 1 óra alatt 4,11 km-t

Étkezés: 1333 kcal, 29 g zsír, 212 g szénhidrát, 54 g fehérje

Krém: arc is kéz is

2021. március 19., péntek

március 18.

Mozgás: este nyújtottam Szilvivel.

Étkezés: 1348 kcal, 32 g zsír, 208 g szénhidrát, 54 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: rakott kel (vöröslencsével és barnarizzsel), puding

2021. március 17., szerda

március 17.

Mozgás: sétáltam 5,35km-t

Étkezés: 1350 kcal, 28 g zsír, 224 g szénhidrát, 53 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

március 16.

Mozgás: pici séta volt a viharos szélben

Étkezés: Olyan 1500 kcal-ig csúsztam, mert a normál napom után még lecsúszott 2 szelet Don Pepés vegán pizza (vékony, low carb tésztájú, de a kalória értékét nem tudom). Addig 1346 kcal, 27 g zsír, 223 g szénhidrát és 54 g fehérje volt.

Krém: kéz.

Ebéd: paradicsomos babos ragu salátával, tejbebulgur kakaóporral és puding.

2021. március 16., kedd

március 15.

Mozgás: sétáltam is  a pasimmal 5,67km-t, meg este tornáztam Szilvivel. Holnap azt hiszem, mindenem fájni fog. De holnapután tuti.

Étkezés: 1349 kcal, 34 g zsír, 196 g szénhidrát, 48 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

2021. március 15., hétfő

március 14.

Mozgás: futottam 9 percet. 2-szer belesétáltam, de covid után pont ez volt a cél. Kicsit megmutatni a cipőmnek, lábamnak, hogy képes vagyok még rá. Imádtam :)

Étkezés: 1322 kcal, 40 g zsír (még mindig a tofu), 182 g szénhidrát, 54 g fehérje

Krém: arc is kéz is.




2021. március 14., vasárnap

március 13.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: 1348 kcal, 43g zsír, 181 g szénhidrát, 57 g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: eperleves, ananászos tofu bulgurral, salátával, puding.
A tofu továbbra is jellegtelen. Nem lesz állandó része a napjainknak

2021. március 13., szombat

március 12.

Mérleg: 75,6 kg, úgyhogy ettem ma vegán csokit

Mozgás: sétáltam 1 óra alatt 4 km-t.

Étkezés: Este rátoltam még a normál adagra némi sütőtököt, almát meg körtét.

Krém: arc

2021. március 12., péntek

március 11.

Mozgás: a covid óta az első nyújtásomat csináltam meg Szilvivel.

Étkezés: 1347 kcal, 32 g zsír, 209 g szénhidrát, 49g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: brokkoli-vörösbab-sárgarépa barnarizzsel és savanyúval, puding.

2021. március 11., csütörtök

március 10.

Mozgás: sétáltam kb 1 órát.

Étkezés: 1343 kcal, 31 g zsír, 205 g szénhidrát, 56 g fehérje

Krém: arc is kéz is

2021. március 9., kedd

március 9.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: 1345 kcal, 29 g zsír, 215 g szénhidrát, 54 g fehérje

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: cukkinis-spenótos-babos rizottónak indult, de valaki elpakolta  a barnarizsemet, így bulgurral készült el végül. Savanyúságot ettem mellé és pudingot utána.

A ronda, de finom kategóriában indult.

2021. március 8., hétfő

március 8.

Mozgás: sétáltam 3,6km-t

Étkezés: 1345 kcal, 32 g zsír, 204 g szénhidrát, 52 g fehérje.

Krém: arc is kéz is.

március 7.

Mozgás: sétáltam ma is 5km-t. Elvittem a lábamon Brúnót, a futócipőmet, hogy szokjunk vissza egymáshoz.

Étkezés: 1346 kcal, 31 g zsír, 207 g szénhidrát, 52 g fehérje

Krém: arc is kéz is

Ebéd: eperleves, chilis bab salátával és puding.

2021. március 6., szombat

Feláll, korona megigazít, továbbmegy

Az elmúlt időszak nagyon megviselt. Lassacskán túl a család a covidon, és mire végre szabadulunk a karanténból, bezár az ország.

Nagyon sok dolog volt a vállamon az elmúlt évben, és nagyon sokat vállaltam. Legyen az munka, diéta, sport, akármi. Elfáradtam. Majd jött a covid, és egyszerűen a március nem akart úgy indulni, ahogy szerettem volna (persze az egyszerűség kedvéért meg is jött, mert hát mikor máskor :)). Miután láttam, hogy március első 4 napjából 3-on szétcsúsztam kalóriailag (pont a névnapomon éppen nem), de minden nap lelkiismeretfurdalásom is volt emiatt, így eldöntöttem, adok magamnak 2 napot, amikor nem mérek le semmit. Nem foglalkozom semmivel. 

Az eredmény: ettem csokit, ettem vegán hamburgert, gesztenyés nasit. És ezek csak a legizgalmasabbak. Pukkadásig ettem magam. Nagyon jól esett lazítani. Nem akarom tudni, mennyi kalóriát vittem be az elmúlt napokban.

Az elmúlt időszakban elértem minden t, amit kitűztem magam elé, és céltalanul lézengtem a világban. Nem mondom, hogy most maradéktalanul irányban vagyok, de igyekszem.

Szóval a célok: 

1. Teljes mértékben áttérni a teljes értékű növényi étrendre.
2. A súlyomat 75kg környékén tartani (semmiképpen sem 77 fölött).
3. Heti 5-ször mozogni valamit. Legyen az csoportos/online óra, séta vagy futás.
4. Minden nap krémezni  a kezem és az arcom.

Az elsővel egészen jól állok. Egyre több főételreceptem van. Működnek a paneljeim itt is.

A második most biztosan nem stimmel, de holnaptól visszaállok, és pikk-pakk helyre fog állni a világ, de ha hó végéig várnom kell erre, akkor várok. Mindenesetre terv szerint péntekig nem állok mérlegre. Nem kell magamat feleslegesen sokkolni.

A harmadik talán a legkönnyebb most, hogy jön a tavasz, és egyre többet süt a nap. Mivel ismét minden bezárt, a napsütésben hívogat az aszfalt. Egyelőre séta. A lábam miatt is, meg hát covid után muszáj kivárni, hogy teljesen meggyógyuljak.

Negyedik: rajta vagyok az ügyön.

Az az alap, hogy ide továbbra is minden nap kiírom az eredményeimet mozgás, étkezés és krém ügyileg. Ez biztos. 

A pénteki sétáim mindenképpen megmaradnak. Reggel mérleg, majd meglátogatom a megfelelő házat.

Séta/futás: a célom újra eljutni az 5 km egyben lefutásáig. Nagyon remélem, ősszel lesznek már futóversenyek, és szeretnék addigra rajthoz állni.

Lábammal visszatérek a manuálterapeutához, és  leszokom a rossz tartásáról. Remélem, nem csináltam ki magam nagyon.

És hogy mi lesz a cél és a jutalom? A cél 77kg alatt tartani a súlyomat. Jutalom? Mondanám (oké, írnám), hogy amíg nem megyek le újra 75kg környékére, addig nem veszek magamnak semmilyen ruhát, de a jelenlegi zárás alatt ez nem tűnik olyan bonyolult fogadalomnak, viszont nem egyszerű a feloldása, ha esetleg előbb megtörténne, mint ahogy a vírushelyzet javulna.

Azt hiszem, jutalomnak kitűzök egy-egy vegán jégkrémet azokra a hétvégékre, amikor a pénteki mérleg 75 kg-s értéket mutatott. A nagyobb léptékű jutalmat még nem látom, de rajta vagyok az ügyön.

Ugye a 75kg volt az álmom, kergettem is sokáig, majd elértem, és itt maradtam álmok nélkül. Most az álmom az, hogy egyszer azt mondja egy BMI-kalkulátor, hogy a súlyom a normál tartományba tartozik. Ez egy álom. Nem fogok őrült diétába kezdeni érte. Sőt, ha visszatértem a 75kg-s súlyhoz, tovább fogom emelni a napi kalóriakeretet.

március 6.

Mozgás: sétáltam. Kb 6 km-t, de az órám ma sem volt a helyzet magaslatán.

Étkezés: nem mértem semmit, ellenben ettem vegán streetfoodot meg mindent is, ami vegán.

Krém: arc is kéz is.

március 5.

Mérleg: 77,9 kg

Mozgás: sétálni voltam

Étkezés: nem számolom ma

Krém: kimaradt

Döntöttem. Az elmúlt napok szétcsúszása és a menstruációm beköszönte miatt úgy döntöttem, hogy szombat estig elengedem magam. Lesz ami lesz alapon, majd vasárnap reggeltől visszarángatom magam a valóságba.

2021. március 5., péntek

március 4.

Mozgás: pihenőnap

Étkezés: estig rendben voltam, és ott szétcsúsztam :( Azt hiszem, nem tett jót a bezárás bejelentése.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: almaleves, kelkáposzta-lencse-rizs savanyúval és puding.

2021. március 3., szerda

március 3.

Mozgás: sétáltam kb  4 km-t, de a mérés közben megszakadt. Nagyon jól esett :)

Étkezés: Benne maradtam az 1350 kcal-ban, de elszállt a kalóriabázis, így azt ígérik, el fognak szállni a mai adatok is.

Krém: arc is kéz is.


2021. március 2., kedd

március 2.

Mozgás: sportstop

Étkezés: megint túlcsúsztam :(

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: almaleves, vöröslencsés-bulguros cucc salátával és puding.

2021. március 1., hétfő

március 1.

Mozgás: sétáltam. Auchanig meg vissza. Elfáradtam.

Étkezés: ma egy mindent IS nap volt. Nem akarok róla beszélni.

Krém: arc is kéz is.

Ebéd: almaleves, vegyesfőzelék fasírt, puding.

február

Zűrös és mozgalmas hónapon vagyok túl. Egyrészt mivel elértem az álomsúlyom január végén, így hónap közepén elkezdtem megemelni a bevitt kalóriákat, másrészt szintén a hónap közepén utolért a covid, és bár nem voltam hosszan rosszul, küzdök még.

Mozgás:
A hónap első felében futottam 3-szor
Tornáztam Szilvivel 3-szor
Sétáltam 2-szer
Pihenőnapot tartottam 7-szer.
Majd kényszerpihenőn voltam 13 napon.

Étkezés:
A hónap első felében még 1200-1300 kcal volt a cél (mostanában erősen elcsúszva az 1300 kcal irányába)
1300 alatt: 7
1300-1500: 1
Elszállt 1500 fölé: 3-szor

A hónap második felében 1250-1350 kcal volt a cél (erősen az 1350 környékére csúsztatva)
1350 kcal alatt 13
1350-1500: 1
1500 felett: 3

Tehát összességében 20-szor tartottam a tervet, 2-szer picit csúsztam túl, és 6-szor nagyon. A 6 kicsit sok, de érzésre még többnek tűnt.

Krém: na, ebben legalább nem volt változás a hónap folyamán.
Csak arcot kentem be 1-szer
Csak kezet 3-szor
Mindkettőt 24-szer.
Ezzel a résszel elégedett vagyok.

Összességében nagyon hiányzik a mozgás. Bármilyen mozgás. Mióta kényszerpihenőre vagyok ítélve még a 300 lépést sem értem el általában. Mennék futni nagyon, de az még nagyon messze van. Először a vérnyomásomat kell olyan állapotba hozni, hogy neki merjek vágni az önálló sétának. Úgyhogy azt hiszem, egy nyújtásba becsatlakozással fogok kezdeni.