Még az 5km-es futásomnál felmerült egy ismeretlen ismerősben, hogy a terhelt pulzusom túl magas. Ez nem volt túl megnyugtató, de júniusban egyszerűen nem bírtam magam rávenni, hogy komolyabban foglalkozzak a dologgal. Tegnap végre eljutottam dokihoz, aki mindenhez IS ért. Két dolog tette extrán vonzóvá, az egyik, hogy itt van a közelben, a másik, hogy obezitológus is, szóval látott már extrém túlsúlyos embert.
Kikérdezett, csinált nyugalmi EKG-t, előírtak terheléses EKG-t, 24 órás EKG-t és szív uh-ot. Szóval most aztán meg lesz nézve, rendben vagyok-e ezügygben.
A 3x1000mg Meforalt lejjebb vettem 2x1000-re, de megerősítette, amit már gondoltam a netes kutakodásaim alapján, hogy ez bizony már IGT (csökkent glükóz tolerancia), tehát nincs mese, muszáj nagyon odafigyelnem a diétára.
Amikor megláttam az ambuláns lapon azt "enyhe túlsúly" fülig szaladt a szám. Mekkora élmény már ezt leírva látni. Semmi elhízott II meg ilyenek. "Csak" enyhe túlsúly :)
Ennek örömére ma lánynak öltöztem (reggel fodrásznál voltam, majd tv-s szereplés miatt ki is sminkeltek).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése